Iskolának aulája ismét kiállításnak adott otthont. Ez alkalommal Benkovics Zoltán tanár úr rajz tanítványainak munkáit tekinthettük meg. A 11. és 12. évfolyamos diákok, valamint a rajz szakkörösök alkotásai önmagukért beszélnek
Iskolánkban 2010. március 22-étől volt megtekinthető Dunszt István tanár és grafikus kiállítása. A kiállítást dr. Farkas Gábor Ybl-díjas építész nyitotta meg. A kiállításon kecskeméti városképek szerepeltek, továbbá néhány természetet ábrázoló alkotás volt látható.
A tavaszi szünet előtti utolsó napon rendeztük meg az idei Diáknapot, ami idén a 60-as évek jegyében telt. A diákok sok érdekes programból választhattak: evőverseny, gyöngyfűzés, batikolás, filmvetítés, prezentációk, hennafestés, smink, körömfestés, és az elmaradhatatlan sportprogramok. A tanár-diák kosármeccs után (ahol a tanárok győztek) röplabda, ping-pong, szkander és foci következett. A 12. évfolyam diákjai vicces videókkal és tánccal búcsúztak diáktársaiktól.
Ismét a sporté volt a főszerep a Szent-Györgyiben: maratoni foci, röplabda és kosármeccsek zajától volt hangos az iskola. Február 19-én, pénteken este 6-tól másnap reggel fél 7-ig tartott a rendezvény. Nyitásképp a tanárok és diákok kosárcsapata csapott össze, a tanárok fölényesen győztek. Ezután blokkokban váltották egymást a különböző labdajátékok, izgalmas meccsek szemtanúi lehettünk. A játékosok és szurkolók éhségét a jól bevált szendvicsek csillapították, éjfél után pedig Ködmön tanár úr mennyei paprikás krumplijának köszönhetően új erőre kaptak a résztvevők.
Negyedik alkalommal készülnek iskolánk tanulói arra, hogy részt vegyenek az isztambuli MEF Iskolák által szervezett nemzetközi tudományos projekt kiállításon, amit idén május első hetében rendeznek meg. Az Európa Jövője Egyesület közbenjárása és támogatása révén kerültünk kapcsolatba az partnerintézménnyel. A korábbi években feldolgoztuk már Bács-Kiskun megye vizeinek helyzetét, bemutattuk a farmosi békamentési akciót, tanulmányoztuk a kecskeméti arborétum éjszakai lepkéit, most pedig a vetési varjúk és az emberek közötti konfliktus csökkentésének lehetőségeit fogjuk vizsgálni, és a gyakorlatban tenni is ennek érdekében.
Osza Gyöngyi biológia tanárnő készíti fel a tanulókat az idén is.
A Kecskeméti Jazz Alapítvány pályázatot írt ki, hogy ezzel is népszerűsítsék az igényes zenét. Ködmön András tanár úr sikeres pályázatot nyújtott be az Alapítványhoz, így 2010. február 16-án a 3. órában iskolánk aulája koncertteremmé alakult. Közel egy órás élményben volt részünk, a "Bohémek" jóvoltából. Mindenki remekül szórakozott, a diákok és a kollégák egyöntetű véleménye az, hogy gyakrabban is lehetnének hasonló rendezvények.
Az Oktatási és Kulturális Minisztérium által meghirdetett pályázaton 2009-ben a Kecskeméti Humán Középiskola, Szakiskola és Kollégium Szent-Györgyi Albert Egészségügyi és Szociális Szakközép- és Szakiskolája 2 benyújtott pályamunkát nyert el.
Iskolánk a Bűnmegelőzési pályázat keretében sikeresen megrendezte a bűnmegelőzéssel, jogi hátterével és pszichés következményeivel kapcsolatos vetélkedőjét, melyen osztályonként 4 fős csapatok vettek részt. A vetélkedő sokszínűsége, színvonala, a feladatok megoldásának szakszerű zsűrizése biztosította az eredményes, kellemes hangulatot.
Az eredmény a következőképpen alakult:
1. a 10.c osztály csapata; 2. a 11.a osztály csapata; 3. a 10. a osztály csapata
A helyezést el nem ért csapatok is értékes jutalmat kaptak. A pályázati programot Molnár Lászlóné koordinálta.
2009. december 4-én volt intézményegységünkben a szalagavató ünnepség. Nagyon kellemes estét tölthettek a szülők gyermekeik körében. A három végzős osztály tanulói egy kicsit más oldalukról mutatkoztak be, jókedvű és elegáns táncbemutatóknak lehettünk részesei a színvonalas műsor végén. A szülők láthatták gyermekeiket úgy, ahogy még soha, hiszen a négy éves időszak alatti osztálybulik, kirándulások emlékezetes eseményeit megörökítő fotók sora, illetve a tréfás, karikírozó kisfilmek az osztályok életéből különleges élményt szereztek nekik.
Tantestületünk együtt gyönyörködött a vendégekkel a szép, kulturáltan viselkedő végzősökben.
Sikeres érettségi vizsgát kívánunk nekik!
2009. őszén iskolánk pályázatot nyújtott be a Tempus Közalapítványhoz előkészítő látogatás megvalósítására 2010/2011-es Leonardo mobilitási projekthez.
A nyertes pályázatnak köszönhetően 2009. november 22-26-ig Huszka Klára és B. Horváth Judit tanárnők Franciaországban, Provance tartományban jártak.
Iskolankban ujra megrendezesre kerult a jelmezversennyel es felvonulassal megkoronazott farsangi mulatsag februar 19-en. Az unnepseget egy mazsorett bemutatoval nyitottuk meg">jelmezverseny-->
Iskolánkban újra megrendezésre került a jelmezversennyel és felvonulással megkoronázott farsangi mulatság február 19-én. Az ünnepséget egy mazsorett bemutatóval nyitottuk meg
1 kiállítás12 koncert8 konferencia1 kémia2 képzés3 környezetvédelem14 meghívó33 nyelvek napja1 partnerkapcsolat1 pályázat36 rendezvény149 sport23 sportnap1 szalagavató1 szociális13 találkozó2 természettudomány1 tájékoztató8 verseny80 ünnepség5 Angol1 Csiperó2 Erasmus3 Határtalanul4 Információk1 Man szigetek1 csipero2 farsang1 felnottkepzes1 információ3 március 15-e ünnep1 pótfelvételi1 szakma1 történelem1 érettségi4 ösztöndíj1