szgya@kecskemetiszc.hu
(+36)76/492-104, (+36)76/492-112

Szent-Györgyi Napok 2008

 

A Szent-Györgyi ünnepségre idén december 3-án került sor, ahol a megemlékezésen túl a Szent-Györgyi díjakat is átadtuk. 2008-ban a díjat volt szakközépiskolás diákjaink közül Török Márta kapta négyévi jeles tanulmányi eredményéért, a környezetvédelem és biológia szakterületeken nyújtott kiemelkedő teljesítményéért. Többszörösen eredményesen szerepelt versenyeken és tudományos diákkonferenciákon. Határainkon túl is eredményesen képviselte országunkat kutatási eredményei bemutatásával. Gyenes Anita az érettségire épülő ápoló képzés hallgatója (2005-2008-as tanévekben). Kiemelkedő szakmai és tanulmányi munkájáért és humánus magatartásáért, valamint a VIII. Országos Egészségügyi és Szociális Tudományos Diákkonferencián kapott különdíjáért vehette át a díjat.

Felnőtt díjazottunk ez évben Zsámboki Anna igazgatónő. 1981 óta dolgozik intézményegységünkben. Pedagógusként és vezetőként munkáját egyaránt példamutatóan, kiemelkedő szakmai tudással végzi. Kitartó küzdelmet folytat az intézmény fejlődéséért. Emberi magatartásával, segítőkészségével mindannyiunk előtt példaként áll.

Gratulálunk minden díjazottunknak és munkájukhoz nagyon sok erőt, kitartást és jó egészséget kívánunk.